HTML

Még egy futóblog...

Utolsó kommentek

Friss topikok

  • hegymenetben: Próba1 (2012.10.24. 10:36) Indulás

2012.11.26. 12:47 hegymenetben

Én és a sport - "magunk mögött hagyni", avagy egy kis filozófiai értekezés erről-arról

Én és a sport nagymonológ következik, amelyben főként arról fogok írni, miért nem szerettem sportolni annak ellenére, hogy a körülmények mindig is megfelelőek voltak.

Nem akarok bonyolult családfát rajzolni, de mégis vissza kell nyúlnom a gyökerekhez, mert a családomban rengeteg sportoló volt, illetve van jelenleg is. Apai ágon magas szinteken játszó kézilabdás, röpis, birkózó felmenőim voltak, uncsitesóim, rokonaim között tesitanár, tűzoltó, többszörös Kékes csúcsfutó, birkózó edző is van, az anyai ág pedig a hegyekben nőtt fel, így náluk a mozgás a mindennapok része volt.

Ebben a rendkívül sportos, mozgékony családban én voltam a feketebárány. Bár vidéken nőttem fel, s így gyerekként állandó mozgásban voltam, mégis ha szervezett formában kellett sportolni, akkor tagadással, hisztivel, elutasítással, teljes ellenállással válaszoltam.

Örök emlék maradt életemben, amikor is valamikor általános iskola alsó tagozatában a szüleim beírattak egy napközis táborba. Ebben a gyerekgyűjtőben az volt a tradíció, hogy a napot futással, s reggeli tornával indították. Nekem meg előzetesen azt mondták, hogy egész nap csak strandolni kell majd, meg játszani, így egészen váratlanul ért a reggeli sorakozó. Első nap gyorsan elő is adtam a hattyú halálát, azaz teátrálisan kidőltem futás közben, így másnap már nem kellett futnom, helyette olvashattam, amíg a többiek félálomban rótták a köröket. Kicsit sem éreztem magam rosszul, örültem kivételezett helyzetemnek. Egészen addig tartott az örömöm, amíg a tábor vezetői ki nem találtak, hogy ebben a három hétben mindenki "meg fog tanulni két sportot." Engem beosztottak teniszezni, ami azt jelentette, hogy kiállítottak a pályára, (akkoriban 20 kg voltam vasággyal), kezembe adtak egy b@szott nehéz teniszütőt, szembe állt velem az egyik tanár, s monda, hogy ő most akkor szerválni fog, én meg üssem vissza a labdát. Hát, nem jött össze. Instrukciót, tippeket nem kaptam arra vonatkozólag, hogyan kellene ezt csinálni. Kb. húsz percig ment ez a műsor, amikor is meguntam, s nemes egyszerűséggel letettem az ütőt, majd illedelmesen megköszöntem a lehetőséget, s leültem olvasni. Másnap megint eljátszottuk ezt a produkciót, harmadnap pedig nem mentem a táborba.

Számtalan ilyen próbálkozás színesítette gyerekkoromat, s a gimnáziumi évekre sikerült addig "fejlődnöm", hogy jobban féltem a tesióráktól, mint egy matek témazárótól. Nyugalmat csak az hozott, amikor kiderítettem, hogy tesiből senkit sem fognak megbuktatni. Engem sem.

Egyetemi éveimig egyetlen egy olyan (vicces) élményt tudok felidézni, amikor megküzdöttem a sportban. Egyik nyáron zene egyházi táborba mentünk uncsitesómmal, ahol - általános iskolásként - én voltam a legfiatalabb résztvevő. Egyik nap sportnapot tartottak, csapatokat kellett alkotni, s úgy alakult, hogy összekerültem egy jó pár tesi főiskolás fiúval. Mindenféle versenyek voltak, amelyeket a srácok ügyesen megoldottak, így rám nem sok felelősség hárult. Pl. a sorversenyeken olyan előnyt szereztek, hogy nekem elég lett volna végigsétálnom. Majd utolsó számként kidobóztunk, mely során szembe kerültünk egy másik csapattal, amelyben szintén sok tesis srác volt. A fiúk elkezdtek keményen harcolni egymással, én végig elcsövezgettem szélen, a kutya nem akart kiütni engem, mivel én voltam  a leggyengébb láncszem az egész mezőnyben. Hullottak az emberek, s úgy alakult, hogy végül öten maradtunk: két tesis fiú a másik csapatban, két tesis fiú nálunk, plusz én. Végül kemény harcban két sportos csapattársam is elvérzett, s általános derültséget keltve én maradtam a játék végére a pályán, szemben a két sportemberrel. Összemosolyogtak, s jelezték, hogy ne féljek, nem akarnak bántani, nem fognak erősen megdobni, nehogy lerepüljön a fejem. A lelkészünk még külön fel is hívta a figyelmüket, hogy higgadjanak le, mert már nem a saját súlycsoportjukkal állnak szemben, óvatosan a kislánnyal, nehogy baja legyen... :) A csapattársaim meg a túloldalról biztattak, hogy tartsak ki, s próbáljam megfogni a labdát, ha megcéloznak vele, s átpasszolni nekik a túloldalra, s majd ők kiütik a fiúkat. Nem tudom, mi történt akkor velem, de elkezdtem küzdeni, s így a fiúk nagyon sokáig nem tudtak eltalálni, sőt egy párszor még sikerült is elkapnom a labdát. Igaz, átpasszolni a túloldalra már nem tudtam.Végül már mindenki nekem szurkolt, a két srác vörösödött, hogy nem tudnak elbánni egy 12 éves gizda lánnyal, a lelkészek oldalt hajráztak nekem, én meg ugráltam össze-vissza a csapatért. A játéknak végül az vetett véget, hogy annyira elfáradtam, hogy egyszerűen már nem bírtam mozogni, elestem, s ekkor az egyik srác - nagyon finoman - megdobott a labdával. Nagyon elégedett voltam magammal, én lettem a sportnap hőse. Ilyen sem volt addig életemben, meg azóta sem... :)

Nem mondom, hogy erre az emlékre gondolok, amikor futok, de azt hiszem, hogy valami hasonló játszódik le bennem. Küzd egymással a gyenge, sportot, fáradtságot elutasító ember, s a sportot szerető, küzdeni képes ember. Néha meglepődök magamon, hogy ott vagyok a "pályán", de egyre inkább tudok azonosulni ezzel az új énemmel. Néha arra gondolok, hogy ez hülyeség, mit akarok, nem vagyok én sportember, aztán felülkerekedik bennem a "soha sem késő elkezdeni", meg sok más érzés, gondolat.

Ahogyan Forrest is, illetve a mamája mondta volt: "Az embernek maga mögött kell hagynia a múltat, csak akkor mehet tovább. És azt hiszem, ezért volt az egész futásom" - tette hozzá Forrest. Azt hiszem, rajtam (s persze Forresten) kívül sokan vannak így a futással: valamit (hogy mit szabadon választható) magunk mögött akarunk hagyni, valamit másképp akarunk csinálni. Ezért is jó futni. ;)

Szólj hozzá!


2012.11.19. 21:12 hegymenetben

Havi összegzés és néhány szó a "futókarrieremről"

Az elmúlt egy hónap összegzése következik - teljesen logikátlanul - hónap közepén. Viszont ehhez először kicsit el kell mesélnem eddigi "futókarrieremet".

2005-ben fejeztem be az egyetemet, s úgy alakult az életem, hogy egy évig irodai munkát végeztem, majd majdnem  egy évre elmentem külföldre, ahol nagyon mozgékony, egészséges életet éltem. 2007-ben jöttem haza vékonyan, sportosan, kisimultan, s itthon ismét klasszikus irodai munkám lett, azóta is a munkámhoz köthető mozgás annyiban merül ki, hogy naponta párszor elsétálok a fénymásolóhoz (vagy a büfébe csokit venni - hehe). Mondjuk ki: ez egy elég rossz alaphelyzet. Ha hozzáveszem, hogy pár éve a BKV-t autóra cseréltem, akkor halmozottan hátrányos helyzetűnek is nevezhetem magam.

Az elmúlt években teljesen mozgásszegény életet éltem, viszont 2-3 éve elkezdtem újra túrázni. A hegyek, s a természet szerelmese vagyok, átlagosan havonta egy hétvégét, hosszú hétvégét a hegyekben töltök. Ez egy jó irány volt az elmúlt néhány éveben, viszont kevés ahhoz, hogy sportos életűnek tituláljam magam.

Január elején szoktam újévi fogadalmat tenni, ami nálam leginkább azt jelenti, hogy megfogalmazom magamnak, milyen célokat szeretnék elérni az adott évben, mi az, amit változtatni szeretnék az életemben. Idén az egyik ilyen cél volt, hogy elkezdjek rendszeresen sportolni. Gondolkodtam, mihez is kezdhetnék, s rájöttem, hogy olyan sportot kell választanom, ami könnyen elérhető. Tudtam, hogy nem szabad, hogy mindenféle akadályba ütközzek a körülményeket illetően: ne legyen időhöz kötve, ne kelljen sok emberhez alkalmazkodnom, különleges felszereléseket beszereznem, esetleg elvégezni valaki kurzust, hogy egyáltalán megtanuljam alapszinten az adott sportot. Ezek alapján a futás tűnt a legelérhetőbbnek: akkor csinálom, amikor akarom, amikor haza érek; nem kell egy órát utaznom ahhoz, hogy eljussak a sportolás helyszínére; s első körben csak egy futócipőt kell(ett) beszereznem.

Valamikor tavasszal mentem el először futni, s egy nyolc hetes 5 km-es edzéstervvel indítottam. Nyolc hét után sikerült is "megtennem" az 5 km-t. Azért írom, hogy "megtennem", s nem lefutnom, mert ha össze is szedem minden jóindulatomat, akkor sem nevezném azt a produkciómat futásnak. Inkább futásnak álcázott cammogás volt, amit térdfájás, kimerültség követett, kísért. Az edzéstervet nem követtem normálisan: volt, hogy többet teljesítettem, mint ami elő volt írva, aztán következő alkalommal meg a fáradtság miatt kevesebbet. Nem melegítettem be, s nem nyújtottam normálisan, nem figyeltem a technikára, s úgy általában a fizikai állapotomra se, a kondíciómat sem mértem fel reálisan. Nyáron fel is adtam ezt a futás-projektet, s elkezdtem helyette futóblogokat olvasni, s jégkrémet zabálni. Sokan emlegetik az alázatot a futás kapcsán, amit eleinte nem értettem. Aztán rájöttem, hogy másképp kell megközelítenem ezt az egészet, fel kell magamat újra építeni. Először is be kellett ismernem, s el kellett fogadnom, hogy nagyon gyenge vagyok fizikálisan, s némi túlsúly is van rajtam (nem sok, de azért van). Az elmúlt évek ülőmunkája, mozgásmentes, majd mozgásszegény életmódja megbosszulta önmagát. Hét év alatt jutottam el oda, hogy le legyek merülve fizikálisan, nyilván nem fogom nyolc hét alatt megfordítani a dolgokat. Így megkerestem a létező leghosszabb ideig tartó első 5 km-em edzéstervet (nike 5 km 24 hét alatt), s nyár végén belevágtam. A tudat, hogy ez nekem fél évig fog tartani, eléggé leütött, de aztán meggyőztem magam, hogy nem kell másokhoz mérni magam. Ez az én pillanatnyi tempóm, felkészültségem, meg végülis ráérek, előttem az élet. Van, aki ennyi idő alatt a nulláról indulva felkészül egy maratonra, van, aki nyolc hét alatt lefut egy szigetkört, vagy kettőt, de ez nem én vagyok. Ez van. Így most ezt az edzéstervet követem, s leginkább a türelemről tanulok rengeteget az edzések közben. Viszont szépen fejlődök, s nem fáj a térdem. (lekopog)

A 24 hét háromszor nyolc ciklusból áll: három hétig ugyanaz a penzum, heti három edzés van, amelyek most még a futás-gyaloglás kombóból tevődnek össze. Néha elkap a hév, hogy többet fussak, s kevesebbet gyalogoljak, mint ami elő van írva a nagy könyvben. Ilyenkor figyelmeztetem magam, hogy türelmesnek kell lennem, mert a korábbi tapasztalatok már bizonyították, hogy nálam ez a lassú tempó fog működni, ill. hogy a kapkodás nem vezet sehova. Azért annyit megengedtem magamnak, hogyha a vége felé már jobb erőben leszek, akkor a három heteket kettőre fogom csökkenteni. A futás mellett túrázok, s néha hetente egyszer úszok is. Túrázós heteken elmarad egy-egy edzés, vagy több is, ami talán nem akkor probléma, tekintve, hogy ilyenkor péntektől hétfőig minden napra jut egy túra, s utána inkább úszni megyek egyszer-kétszer, vagy pihenek.

Az október, s november első fele így alakult:

1. hét (túrahét)

- kedd: futás

- péntek, szombat, vasárnap: túra

2. hét (lógos hét)

- hétfő: túra

- vasárnap: futás

3. hét (vissza a taposómalomba hét)

- hétfő, szerda, péntek: futás

4. hét (még kitartok hét)

- hétfő, szerda, szombat: futás

5. hét (túrahétvége, így "nem erőltetem meg magam" futással - elmélet "kidolgozása", s egész héten kitartó gyakorlása)

- péntek: úszás

- szombat, vasárnap: túra

6. hét ("már pedig lehet túrázás után futni" - elmélet kidolgozása, kipróbálása)

- hétfő: túra

- kedd, csütörtök, vasárnap: futás

7. hét ("hajrá-hajrá, már nincs sok hátra ahhoz a fránya 5 km-hez" - lelkesedés megjelenése)

- kedd, csütörtök, vasárnap: futás

Vagyis az elmúlt hét hétben:

- 14 futás, 7 túra, (sajna csak) 1 úszás

Egyébként engem nagyon érdekelne, hogy azok a futók, aki ma már félmaratonokat, maratonokat futnak, szintén gyakorolták ezt a gyaloglás-futás témát, s eleinte ők is kinyúltak 500 m után?

Szólj hozzá!


2012.10.27. 21:14 hegymenetben

Túra vs futás

A jövő hetemet már nagyon várom, mert szabadságon leszek, s a 11 napos pihenés mellett több időm lesz a keresztedzésekre is. Egyébként nem szeretem ezt a keresztedzés kifejezést, ezért inkább úgy írom, hogy több időm lesz mozogni. Amit már biztosan tudok, az az, hogy jövő héten csütörtökön-pénteken termálfürdőzni fogok, amivel együtt jár naponta egy óra úszás, valamint egy masszázs is. Majd szombattól a következő keddig, vagy hétfőig a hegyekben leszek, ami természetesen elsősorban túrázást jelent.

Általában havonta egy hétvégén szoktam túrázni, ilyenkor péntektől hétfőig, keddig a hegyekben vagyok, s minden nap "gyalogolunk". Ezeken a hétvégéken elmaradnak a futóedzések, s alapvetően sokat gondolkodtam azon, hogy ez így rendben van-e? Végül oda jutottam, hogy egy kezdő futónál ez teljesen rendben van, hiszen nálam az edzés a gyaloglás-futás kombinációját jelenti, s ettől jóval erősebb pl. egy Mátrafüred-Kékes-Mátrafüred túra. Így ha három napon keresztül napi 20-25 km-t gyalogolok a hegyekben, elnézhető, ha zárásként nem nyomok le még egy kezdő futóedzést. Persze, lehetne túra közben futni egy keveset, de a kettő (futás, túra) összemosásának az egyik akadálya per pillanat az, hogy fizikálisan nem bírom egyszerre mindkettőt. S mivel mindig csak pár napot töltök a hegyekben, ezért mérlegelni kell, s inkább az egész napos kirándulást választom, aminek a végén általában úgy beáll a lábam, hogy nem nagyon bírok mozogni.

Most viszont egy olyan csapattal megyek a hegyekbe, akik nem bírnak sokat gyalogolni, csak könnyebb kirándulások vannak tervbe véve, ezért  most be fogok iktatni egy futást. Kíváncsi vagyok, hogy fogom bírni a hegymenetet ilyen formában.

Update: sehogy. 300 m futás után dőltem ki hegymenetben. Azt hiszem, illene blognevet változtatni. :)

Szólj hozzá!


2012.10.24. 00:36 hegymenetben

Változások - A futó nemcsak a pályán futó...

Ma azon gondolkodtam, hogy a futás mennyire megváltoztatja a mindennapi szokásaimat, s most nem az edzések beiktatására, meg az egészséges életmódra gondolok, hanem a teljesen hétköznapi tevékenységeimre. Pl. a következőkre:

1. "Régen" a netes kalandozásaimnak megvolt a maga rítusa, vagyis az, milyen oldalakat nézek meg, mit olvasok el napi, heti rendszerességgel. Újabban szinte csak futóblogokat olvasok. Minden nap megnézem a futónaplókat, s örülök, ha valaki új bejegyzést írt. Újabban az egyéb, nem futással foglalkozó hírcsatornákat nem követem ilyen aktivitással. Ok, ez az én hiátusom, de nincs időm, kedvem sok időt a neten tölteni, így szelektálok. Ennek pedig az az eredménye, hogy ismeretlen emberek futókalandjait olvasom ezerrel, az eddig olvasott oldalakat pedig hanyagolom. Ha így haladok, pár hónap múlva teljesen le fogok maradni a világ dolgaival, viszont azt tudni fogom, ki (de tényleg ki?- mert mint írtam számomra ismeretlen emberek blogjait olvasom) hogyan élte meg a legutóbbi maratonját. (Ijedtemben gyorsan elő is fizettem a HVG-re.)

2. (Ruha)Vásárlás: magamat tudatos vásárlónak tartom (a legtöbb nő nem gondolja betegesnek, soknak, túlzónak a vásárlásait, ugye), bár férfitársaim ezzel a véleményemmel általában nem értenek egyet, de újabban e téren is megfigyeltem magamon némi változást. Szeptemberben nem vettem magamnak hétköznapi ruhát, csak sportcuccokat. A sportsdirect.com-ot rendszeresen figyelem, s az utóbbi vásárlásnál az időm kb. 2/3 részét töltöttem a Hervisben, az összes többi üzletre maradt az 1/3 rész. Majd amikor végigfutottam az 1/3 részt, megint visszamentem a Hervisbe, s fél órán keresztül tanulmányoztam a zoknikat. (Félve kérdezem: ez normális? Vagy majd kinövöm?) Ha így haladok, a jövő évi esküvőkön futócipőben, s technikai pólóban tudok majd csak megjelenni.

3. Rendszeresen nézek összefoglalókat futóversenyekről. Múltkor megnéztem egy 20 perces filmet egy versenyről, s a végén esett le, hogy annak ellenére, hogy 30 izmos, sportos pasi is szerepelt benne, én végig csak a versenyzők cipőit bámultam, meg azt, milyen technikával futnak.

4. Lecsekkoltam km-ben a távolságát az összes helynek, ahol rendszeresen megfordulok: lakóhelyem körüli kör, szülőfalumban kimértem egy 4 km-es kört arra az esetre, amikor meglátogatom a szüleimet, kedvenc túrahelyeim környékét is átvizsgáltam, stb. Így bárhova megyek, tudom, mi milyen távra van, ha futni akarok.

5. Kütyük: kb. hat évvel ezelőtt maradtam le a technikával, azóta nem vettem telefont. Nincs is saját telefonom, csak egy céges blackberrym van, s nem is érdekelnek a technikai vívmányok. Legalábbis eddig nem érdekeltek, de mostanában elkezdtem ezt a témát is tanulmányozni, s majd be akarok szerezni valamit (nem tudom, hogy mit, mert még nem értek hozzá), amivel majd tudom a futásaimat rögzíteni.

6. Kezdem szépnek látni a futócipőket. No comment.

Szólj hozzá!

Címkék: életmód 10-es lista


2012.10.16. 12:48 hegymenetben

Indulás

Ma regisztráltam itt, a blog.hu-n, mert szerettem volna hozzászólni egy bejegyzéshez. S ha már regisztráltam, akkor el is indítok egy blogot nem is olyan régi hobbimról: a futásról. Számtalan internetes napló van a témában, ezért akaratlanul is felteszem magamnak a kérdést: miért is kellene még egy? Egyrészt azért szükséges, mert grafomán vagyok, s nekem jó írni - ilyen önző indokaim (is) vannak. Másrészt pedig azért, hogy tovább színesedjen az egyébként is élénk, változatos online futópaletta. Sok futóblogot olvasok, s mindegyiket szeretem, mindegyikből tanulok, s mindegyik leköt. Nem biztos, hogy tőlem olyan sokat fognak tanulni a futótársak, mivel még kezdő vagyok, de igyekszem majd nem túlságosan öncélú lenni az írásban. Bár felmerül bennem az a kérdés is, hogy miről fogok írni, hiszen egyelőre a futás-gyaloglás kombót nyomom (és akkor most ezen a ponton fogtad magad, s le is ikszeltél, köszi. Ha ezt még olvastad, akkor nem ikszeltél hirtelen, vagyis bízol benne, hogy lesz valami vicces, érdekes szöveg, szintén köszi.).

Azt gondolnám, hogy a futás-gyaloglás variálásáról, valamint az első 5 km-em c. produkcióról nem sok mindent lehet írni, ezt mégis megcáfolja az a tény, hogy számtalan gondolat cikázik a fejemben mozgás közben, illetve a mozgás kapcsán.

A legtöbb blogban csak utalást olvastam arról, hogy a bejegyzések szerzői valaha gyalogoltak is az edzéseken, s nehezen is tudom felfogni, elhinni, hogy a ma már nagyobb távokat futók jártak valaha az én jelenlegi cipőmben. Néha hihetetlenek számomra az olyan sztorik, amelyekben félmaratonokat lefutó emberek azt írják, hogy a kezdetekkor 500 m-t sem bírtak futni. Ezek a futók bizonyos szempontból motiválnak engem, viszont próbálom magam visszafogni, s nem igyekszem másokat követni a távok, eredmények tekintetében. A futásaim kapcsán (sem) akarok senkinek sem megfelelni, nem akarok fél év múlva félmaratont futni (nem is tudnék), nem szeretném követni mások céljait, ill. mások céljait követni. A saját, nyugodt, tempómban haladok, a saját céljaimat követem, s közben tanulok, legtöbbet a türelemről.

Igaz, ezek a célok még képlékenyek, az elsődleges cél az volt, hogy mozogjak valamit, s erre - per pillanat - a futás a legelérhetőbb. (Nem kell időre menni, másokhoz alkalmazkodni.)

Szó-szó: magamhoz képest jól állok, hetente háromszor futok (gyalogolok). Indításként egyelőre ennyit gondolnék, a többiről majd később nyilatkozom.

1 komment


süti beállítások módosítása